Rólam

El a pesszimizmussal, el azzal a gondolattal, hogy nem lehet tökéletesen megváltott emberi társadalmat teremteni! Oázisokat kell alkotnunk, és erre mindenki képes! (Kentenich atya)

Nevem: Komáromi Csaba
Feleségem: Bujbáczi Brigitta
Vallásom: római katolikus (több infó » 
kereszténység)

Ahol élünk: Pécs

 

Siófokon születtem 1979-ben. Szeretem a Balatont.
Három testvérem van (Norbi, Csilla, Gyula Ákos) és egy bérmakeresztfiam: Bálint, továbbá egy fogadott testvérem: Cheese.

 

 

Pécsett nevelkedtem. Az általános iskolámra jellemző volt a sokszínűség és a szeretet. Jó tanáraim voltak, akik olyan biztos alaptudást adtak, ami – a lázadó gimnáziumi éveim alatt is – segített a tovább tanulásban (“játékban” maradásban).
Egyházi gimnáziumba jelentkeztem (CRNL), mert vonzott a papi hivatás. Másodévesként beláttam, hogy igazából a családos hivatás felé tartok. Gimnáziumi tanáraim közül nagy hatással voltak rám Marosy Cézár OCIST atya és Antal Emília tanárnő.

A szolgálat fontos számomra. Talán ezért kerestem az utam először a vendéglátásban (Siófok, Spagetti House), majd a színházban (Budapest, Rátkai Márton Zenés Műhely).

Több év keresés után vissza tértem a fővárosból Pécsre és hasznosítva a korábban tanultakat (kiadványszerkeszés, reklámgrafika) új életet kezdtem, mint számítógépes reklámgrafikus.
Budapest: BBA » Absolut Reklám »» Pécs: Presstige » 4HAT » Pécsi Egyházmegye

Néhány évig a szabadidőmben vezettem egy amatőr színjátszó csoportot (Caritas Ifjúsági Színjátszó). Ha lesz egy kis időm, emléket állítok neki/nekik, mert igazán megérdemlik.
A színház nem tűnt el nyomtalanul az életemből. Sok hasznát veszem a Csillaghegyen tanultaknak (ifjúsági fesztiválokon szervezés, műsorvezetés; jelenetek rendezése, stb.). Legutóbb 2013. nyarán Pécsett a HungaRión az Ifjúsági Passió rendezésekor kamatoztathattam a korábban tanultakat.

Fontos még számomra a zene, szeretek énekelni. Ezt most leginkább a Pécsi Gospel Kórusban élhetem meg. Ez a kórus számomra ajándék és szolgálat egyszerre. Egyrészt szeretem a gospel szabadságát, vidámságát, dinamizmusát - feltölt, felemel, könnyebbé teszi az imaéletem - másrészt minden szolgálatunkkal az Égre próbáljuk emelni a tekinteteket, így misszió is.

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” Mt 28,19

Pécsi Gospel Kórus

Anno 2006

Várakozás-Vágyakozás

Várakozás-Vágyakozás
(2006)